Megint találkozott Orbán és Kásler
Az emberi erőforrások minisztere és a miniszterelnök már másodszor találkozik az egészségügyi államtitkár lemondása és a Kardiológiai Intézetben kirobbant botrány óta.
Az emberi erőforrások minisztere és a miniszterelnök már másodszor találkozik az egészségügyi államtitkár lemondása és a Kardiológiai Intézetben kirobbant botrány óta.
A Magyar Idők azt írja, Kásler miniszter egy érsebészt kért fel az ügy kivizsgálására, ő pedig arra jutott, hogy nem a szívsebész elbocsátása miatt halt meg a betege.
Interjút adott Kásler Miklós miniszter. Kidolgozta a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Az elmúlt hetekben egészségügyi botrányoktól volt hangos a magyar nyilvánosság. Közben észrevétlen maradt, hogy Kásler Miklósék a társadalombiztosítás által ingyen biztosított ellátások körét akarták átszabni. Erről ír e heti számában a HVG.
Innentől lehet trükközni az életkorral.
Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő tett fel írásbeli kérdést Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek arról, hány pszichiáter dolgozik állami alkalmazásban az országban.
A vizsgálat szerint nem Székely László szívsebész kirúgása miatt halt meg a beteg.
Fábián Károly nem valaki helyére jön, harmadikként az egészségügyi fejlesztésekért felel.
Az Országos Kardiológiai Intézetben történtek miatt kell megjelennie a miniszterelnök előtt az Emmi első emberének.
Információink szerint megromlott a viszonya Kásler Miklós miniszterrel, de Orbán Viktor kormányfő sem volt elégedett az egészségügyben zajló folyamatokkal.
Az emberierőforrás-miniszter állítólag már kereste Nagy Anikó utódját.
Az Emmi-miniszter a Fidesz által visszafoglalt csatorna riporterének sem volt hajlandó részleteket mondani a szétválasztani tervezett állami és magánegészségügyről.
Többen is nemet mondtak a felkérésre, de a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke, Horváth Ildikó vállalta azt.
Székely László szívsebész kirúgása után halt meg egy beteg, akit nem tudtak már megműteni. Az Intézet tegnap azt állította, nem tudtak a betegről, Székely László és egy levél is cáfolta ezt.
Közleményt adott ki a Miniszterelnöki Sajtóiroda, Orbán pénteken nem találkozik Káslerrel.
A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója a kultúrharc első áldozata, akit egy ellentmondásos megítélésű irodalmár követhet.
Tudtuk, hogy nem egy nyugdíjas állás egészségügyi államtitkárnak lenni, de olyan gyorsan, mint Nagy Anikó, még senki sem távozott a minisztériumból. Információink szerint az utóbbi időben megromlott a viszonya Káslerrel, Orbántól is sárga lapot kapott, a miniszterelnök mégis megadta a lehetőséget arra, hogy maga jelentse be távozását. Összeszedtük, mi vezetett idáig. A nagy kérdés, hogy a szintén az egészségügyből érkezett miniszter meddig marad.
Az még nem világos, hogy Tamás Róbert az elmúlt hónapok intézmény körüli botrányai miatt távozik-e. Egyesek furcsa egybeesésnek tartják, hogy a szakember éppen az egészségügyi államtitkár lemondása napján közölte a döntését, májusban ugyanis őt magát is államtitkár-esélyesként emlegették.
Október 31-i hatállyal leváltják, az ügyben Kásler Miklós hozta meg a döntést.